Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Hirdetés

A szerző további blogjai:

Linkblog

Ákos: Tipikus sztereó

2013.05.08. 01:39 S. M.

Erről már akartam írni, mert jó számnak tartom, az egyetlen hibája a szöveg. Sajnos ez egy lerágott csont, ákost sokan kritizálják emiatt, ő meg egy menthetetlenül büszke konzervatív valaki.

Először azért a pozitívumokról. Egy jó kis eredeti hangzás, játékosság, szabadság, egy szuperül működő értelmetlen szójátékos refrénnel.

A szöveg maga is egész jó lenne egyébként, csak ne figyelne be az ostoba érzelmeskedés, hanem vinné végig következetesen a játékosságot.

Az első gyenge pont részletkérdés, bár nem elhanyagolható. A

Mit mond a csábító?
Mindig csak élvezz

helyett szerintem gyere és élvezz jobb lett volna. A "mindig csak élvezz" eleve fura mondat, ilyet senki nem mond, ez maximum egy életfilozófia tudna lenni.

Aztán.

Mit mond a szerelem?
Azt mondja, érezz

Gyönyörű oppozíció, nagyon költői, nagyon kerek, de épp ezért van igazuk azoknak a kommentelőknek, hogy a számhoz képest a szöveg itt már túl komolyan veszi magát. Még egy kibaszott jutalomjátékba is bele kell oltani az értékrendet? Kár.

Aztán.

Suhan a limuzin
Pár ember megfagy kinn
Te segíthetnél valakin

A limuzin jó kép, látszik, hogy van érzéke, volt mi köré építkezni, de hát csak nem tud elszakadni ettől a hittanos térítgetéstől. A limót egyébként sokkal működőképesebb az őrjöngő tömeggel oppozícióba vinni, ez a kőgazdag-mélyszegény ellentét is olyan szegénylázáros-bibliás. Igen, a nagy limóútvonalak mentén fagyogatnak az egyébként ott törvénytelenül életvitelszerűen fagyoskodó homelessek. Again, ez a kötözködés azért indokolt, mert ez a szöveg pont egy olyan koncepciót vág agyon, amelyiknek szabadnak kellene lennie minden erkölcsi fennhangtól. Sokkal jobban illene ehhez a számhoz egy kedvesen, mókamikisen leszarok mindent attitűd, ami egyébként nem idegen ákostól sem. Csak ákos előbb hívő katona, és csak utána leszarok mindent mókamiki; legalábbis ezt sugallja magáról.

Na és akkor az egész megkoronázása:

Balról is nyúzzák
Jobbról is húzzák
Ez itt Magyarország

Bármilyen furcsa, de ez is egy konzervatív, erőszakos belepolitizálás. Ez a nemzetkarakterológiai önreflexió tipikusan konzervatív dolog: "mi széthúzóak vagyunk".

Na hát szóval mindegy.


Szólj hozzá!

Címkék: zene kritika

Django Unchained (2012)

2013.04.21. 22:50 S. M.

Szinkronnal néztem, így sokkal hangsúlyosabb lett a narratíva, és a színészi játékot is úgy tudom értékelni, mintha némafilm lett volna. (Nem sokra tartom a szinkront úgy általában, bár megjegyzem, a Hevér Gábor-DiCaprio páros korunk Bujtor-Bud Spencere.)

És akkor ami feltűnt:

– Ahogy mások is írják, a vérmennyiség csúszkájánál kicsit megszaladt az operátor egere, a szokásosnál ideráncigáltabb. A Kill Billben műfajreferencia volt, és a többi Tarantino-filmben is ahol volt, ha sok is volt, realisztikusan volt az. Itt viszont helyenként egyik sem. Bizonyos lövéseknél egyszerűen nem loccsan ennyi vér.

– Christoph Waltzcal kapcsolatban az „ami működik, azon ne változtassunk” elvét alkalmazták, de olyannyira, hogy a Brigantik fejvadászát szerepestül átemelték. Épp csak a szerep előjele változott meg. Igaz, ennek viszont nem kis jelentősége van: a Brigantik fejvadásza igazi szórakozott Joker volt, a kegyetlenség álarcba bújva, egy jól működő feszültség. Ez a feszültség nincs meg az itteni pozitív szerepben.

– Szerintem DiCaprio örült a legjobban a szerepének.

– A csuklyás rész szintén szerintem valamilyen késői fázisban lehetett beleimprovizálva, teljesen filmidegen Monthy Python humor volt, de jó, ügyes húzás.

– A sztoriról még: egyszerű, rendben van, és elég nyilvánvalóan él egy trükkel: egy egyszerű sztorit is meg lehet menteni úgy, ha hozzátoldunk még félórát, amikor a néző már a zárás szagát érzi. A klasszikus recept szerint a lány megvételekor a filmnek vége kellett volna legyen, és rossz film lett volna. Az innentől kezdődő hozzátoldás szintén mutat gyengeségeket, leginkább azt, amikor Djangóval elismételtetik az egész addigi történetet. A két rész együtt viszont valahogy összead egy jó filmet.


Szólj hozzá!

Címkék: filmkritika

Dancing Kizomba

2013.02.04. 22:04 S. M.

Összegyűlt némi tapasztalatom a kizombával kapcsolatban, ahogy tanultam és bulikba járogattam. Ezeket írom most le, férfi szemszögből.

Először is magáról a táncról. A kizomba gyönyörű tánc. És érzéki, vagyis kellemes táncolni. Ahogy rád tapadnak a nő domborulatai. És, ahogy én mondani szoktam, nem olyan rongyrázós, mint a bachata. Körüllengi egyfajta négeres közvetlenség és életöröm. Közvetlenség, a szó testi értelmében is.

Ennek megfelelően sokan idegengednek tőle. Aki még nem táncolt, főleg lány, 10-ből 9 azt mondja nekem, hogy érdekli, de majd csak ha a párjával csinálhatja (nem, ezek nem személyes célzások). Én meg ilyenkor azt szoktam mondani, hogy tánc közben itt ugyanúgy szabályokat követsz, mint más táncokban, ezért ugyanaz a láthatatlan határ megvan köztetek, akármennyire is dörgölőztök egymáshoz. És én sokáig azt gondoltam, hogy ebben 99%-ig igazam is van.

Mert ha jó salsás csajjal táncolsz, úgy értem, tényleg jóval, akkor ott egy pillanat alatt rezgés lesz, és bizseregni fogsz. (Már ha te is jól táncolsz.) Ehhez egyáltalán nem kell kizomba, és a kizomba összességében nem is fog hozzáadni ehhez. Pontosabban: amit hozzáad, azt más oldalról el is veszi.

Mit értek ez alatt? A tánc technikai okokból - a közelség miatt - felfokozza a fiú-lány együttműködést. Ami működik, az jobban fog bizseregni, ami viszont nem, az sokkal nagyobb gát is lesz az élményben. És jó tudni: táncolhatsz akármilyen jól, nem fogsz tudni minden lányt elbűvölni. Minden fiú-lány páros más testsúlyarányokkal rendelkezik, ami itt nagyon fontos. Más erősségű kontrollt igényelnek a lányok. Nem egyszerű megtalálni azt a határvonalat a kontrollban (értsd: testhelyzet, jobbkézhasználat), ami a lánynak épp elég információt ad, hogy tudjon követni, és élvezze is azt, ugyanakkor nem szorítja le őt. Ez lányonként változik. És az is változik, hogy egy-egy lány mennyi kontrollt fogad el tőled, nem csak úgy általában. A jó kizombás lányok nálam többnyire tánc elején "beállítják" az erősséget.

Ettől függetlenül szerintem egy rakás ellentmondásos élményben lesz részed, amíg rájössz, hogy kiknek is a tanácsait fogadd meg. Mert részed lesz ellentmondásos tanácsokban is. Ahogy népszerűsödik a tánc, vele együtt nő egyfajta hangzavar, hogy mit szabad, és mit nem, mit hogyan kell. Emellett az oktatások is elvihetnek téves hangsúlyokba, és bulikban is egyre több lány áll ki merészen azzal a címszóval, hogy majd a fiú levezeti, és nem, azokból nem lesz nagy élmény. A kizombából nagyon kevés dolgot lehet levezetni úgy, ha a lány nem ismeri a táncot.

Szóval sok a buktató. Még akkor is, ha jó vagy, jónak ismered magad. Ezért mostmár teljesen értem, hogy miért is intenek óvatosságra az oktatók.

Röviden ennyi.


Szólj hozzá!

Címkék: tánc kizomba

Vallás: A láthatatlanság mint előny és mint hiányosság

2013.01.21. 03:03 S. M.

A „Miért létezik a vallás?” kérdés válaszainak egyikére véltem rátalálni akkor, mikor eszembe jutott ez: az Isten nem látható, és nem is lesz látható soha.

A vallás ezt a láthatatlanságot axiómaként hirdeti, mikor azt mondja, hogy hinni csakis a tudás hiányában erény, sőt mondhatjuk: lehetséges. Mivel a tudás birtokában már nem hitről beszélünk.

A gondolatkísérlet lényege, hogy mi lenne, ha a vallás tárgya, a csodák, Isten, Jézus, ezek láthatók lennének.

Az ateista érvrendszerben fel szokott merülni, hogy ha a vallásos érvelő azzal hozakodik elő, hogy a Biblia a fizikai bizonyítékok nélkül is egy csodás könyv (amely érveléssel egyébként rendszeresen szembemennek a nagyobb katolikus prédikátorok, mondván, hogy „a mi vallásunk nemcsak egy filozófia”, hanem a hús-vér emberré lett Isten adja a hitelét úgymond), akkor mit gondoljunk egyrészt a Biblia sötétebb fejezeteiről (lásd a teljes ószövetséget gylag), másrészt a világirodalom klasszikusairól: Jean Valjean, Kis Herceg stb., megannyi szívszaggató karakter és történet, még közelebbiek is hozzánk talán, mint a vízen járó Jézus.

Aztán arra gondolok, hogy ezek a történetek nem mindenkinek tetszenek. Nincs olyan létező dolog, ami mindenkinek tetszene. Ami megfogható, abba már bele van kódolva, hogy nem tetszik mindenkinek. A dolgok nevének kimondása 3/4-ed részben megöli magát a dolgot - írta Mallarmé.

Minden létező megszüli a maga alternatívájának a piacát.

Mi lenne tehát, ha meglátnánk Jézust? Látnánk az arcát, a haját, a szakállának a hosszát, a ráncait, a szemkivágását, az izomzatát. Egy rakás ember kiábrándulna, akárhogy nézne ki. Mint ahogy kiábrándulunk akkor, mikor megfilmesítenek egy könyvet.

De azzal, hogy nem látjuk, azzal nem ábrándul ki senki. Mindenkinek megvan a saját kis Jézusa.

A vallás így egy közös pont tud lenni. A kezünk összeért a végtelenben. Emiatt jó közösségi összetartó erő a vallás. Te is vallásos vagy, én is vallásos vagy, van bennünk valami közös, és sosem veszünk rajta össze, mert ez az egész virtuális.

A virtualitással ugyanakkor ez esetben valószínűleg pont ugyanaz a baj is, mint a pénz esetében. Bár a virtuális pénz, a hitel is motivál, viszont nem tudod, hol vannak a határok. Mikortól túl sok a hitel.

Egy vallásos közösségben sem tudod, hol vannak a határok. Én ezt megtapasztaltam. Sose mertem például viccelődni, és mindig túl komoly voltam a pappal szemben vagy a sekrestyében a ministráns gyerekekkel szemben. Még gyónáskor is előjött, hogy úgy éreztem, túl komolyan vettem egy-egy kérdést.

Vagy például a Brian élete című film, ami a családomnak olyan nagyon-nagyon tetszett, hiába, nagy Monthy Python rajongók voltak, nálam kiverte a biztosítékot. De mások eseteit is említhetném: érdekes volt például, hogy az Igazából szerelem című filmről a nővérem mennyit áradozott, évekkel később pedig már megváltoztatta az álláspontját: neki az úgymond túl sok volt már. Bekattant valami.

Sose lehet tudni, mikortól sértesz meg egy vallásost egy vallásos témájú viccel. Vagy mikortól számít „vásár a templomban” jelenségnek a templom szájtján lévő viccrovat.

Én mindig következetes keresztény voltam. Nem szerettem a vallásos vicceket, nem szerettem, ha apám véleményezi a mise után a prédikációt (még ha pozitívan, akkor se – annak nem az a funkciója, hogy véleményezzem, hanem hogy hasson rám; a véleményezéssel pont hogy hatástalanná oldom) és disszonánsnak láttam a szórakozó keresztény fiatalt mint jelenséget.

És emiatt tökéletesen helyénvalónak tartom azt az ateista érvelést, hogy az inkvizíció nem túlkapás volt, hanem következetesség, és hogy az igazi keresztény búsul.


Szólj hozzá!

Címkék: vallás filozófia ateizmus

Fitos Dezső

2012.12.18. 00:07 S. M.

Nincs tévém, de beszivárgott az életembe a Fölszállott a Páva című tehetségkutató. Ismerősök mutogattak belőle részleteket. Bennem vegyes benyomásokat keltett a műsor.

Először is, magát a néptáncot nagyon szeretem. 5-6 évet táncoltam, és 5-6 éve, merthogy azóta áttértem más kultúrákba. Amíg nem táncoltam latin/afro táncokat, addig elképzelni sem tudtam, hogy valaha otthagyom a néptáncot. A vonósbandák által keltett hangulat, a ropogtatások és a mozgáskultúrában az egyenes hát és merev csípő elegáns, szálkás stílusa, vegyítve a sztenderd táncokból hiányzó lazasággal... egyszerűen gyönyörű, unikális, tökéletes. Nagyon otthon voltam benne.

De tény, hogy van más is a világon. És a világ nagy, és tág. Amihez képest a néptáncpiac meg kicsi.

A Fölszállott a páva körül felbukkanó arcokat mind megismeri az ember személyesen is, ha 2-3 évet táncol, és elmegy esetleg 1-2 tánctáborba is. Itt fokozottan igaz, hogy kicsi a világ. Gazdag, de kicsi.

És hát nem sok igazi nagysága van ennek a világnak. Tőlem megkérdezték, hogy tetszett például Berecz István (a mesemondó Berecz András fia) produkciója, és őszintén mondtam, hogy sehogy. Sehogy. Semmi nem fogott meg benne. És minden zsűritől 10 pontot kapott. Az egész műsorra rárakódik ez a dicshimnusz-hangulat.

Nagyon kevés néptáncosra tudom azt mondani, hogy élvezem nézni, amit csinál. Igazából kettő ilyen van: Zsuráfszky Zoltán, aki egy meglehetősen excentrikus alak, a másik pedig a szerény Fitos Dezső.

Magyarország vezető néptáncegyüttese a Honvéd táncegyüttes (Táncszínház most a hivatalos megnevezés), ebbe olvadt bele a Budapest, korábban valószínűleg a Budapestet kellett volna megnevezni. Ennek az együttesnek a vezetője Zsuráfszky, és a tagja Fitos. De mind a ketten ezer másik helyen/poszton megfordulnak. Zsuráfszky nagyprodukciókat koreografál és szervez, ahol lehet, Fitos meg fellép az együttesben, vezeti Szentendre táncegyüttesét, koreografál ő is, gyűjt, evangelizál a tengerentúlon, tánctáborokban tanít stb., és nem utolsósorban megtalálható a pesti táncházakban is.

És ha megkérdeznétek, hogy a Budapest/Honvéd többi tagja közül, legyen az akármelyikőjük, hogy melyiket jó nézni, ahogy táncol, azt mondanám: semelyiket. Korrekt néptáncost annyit látsz, amennyit akarsz, de azt élvezni csak akkor élvezed, ha laikus vagy.

Igazából nem akartam Zsuráfszkyról beszélni, úgyhogy nem változtatom meg a poszt címét, de óhatatlanul adódik a vele való összehasonlítás, ha Fitost akarom jellemezni. Kettejük viszonya hasonló, mint mondjuk a vízlabdában Kemény Dénes és Benedeké (vagy Kásásé).

Zsuráfszky "figyelj ide" Zoltán a piac nagyöregje, mint említettem, egy excentrikus személy, amolyan "sztár". Hangja rekedtes és agresszív, vezetői stílusa közvetlen, gyakran közönséges és gátlástalan. Ez bejön, ha átléped a szintet nála, és visszataszító, ha nem. Ugyanakkor el kell ismerni, ahogy a keze alatt dolgozó emberek el is ismerik: minden alapja megvan rá, hogy nagy legyen az arca.

Zsuráfszky balettet végzett, mozgása precíz és erőteljes, gesztusai szélesek, alkata mondhatni tökéletes: szálkás, válla széles, arca szögletes. Ugyanakkor Zsurászky valahogy kívüláll a népi világon. Nincs vidéki akcentusa sem; egy fővárosi akadémikus.

Fitos több szempontból Zsuráfszky ellentéte. Nehéz elhelyezni őt a mezőnyben. Nem látod benne az akadémikus, balettos ízeket, mégis a legvirtuózabb mozdulatokat is játszi könnyedséggel és halálpontos időzítéssel csinálja. Olyan könnyed, hogy nem érted, hogy hogy lehet, hogy minden csapás és ropogtatás ott van és szól, anélkül, hogy látnád, hogy rákészülne. Egyszerűen a sima mozgása alól maguktól jönnek az egyenletes csattanások. Stílusa eredeti, utánozhatatlan.

Fitos alkata sem az a szálkás, kemény test, amit a néptáncos archetípus sugall, hanem kissé párnás, viszont széles vállal született ő is, nem olyan, mint Hajdú Flórián, aki amolyan pocakos, szuper márió benyomást kelt (pedig ő lenne a harmadik, akit megneveznék a rangsorban kettejük után). Nem, Fitos színpadképe egy vérbeli, eredeti táncosé.

Szóval Fitos Dezső, "Dezske" egy egyedülálló jelenség. Az látszik benne, hogy egy ösztönös, korszakos zseni. És amilyen csendes a színpadon kívül, olyan kirobbanó erőt, átélést és humort mutat a színpadon. Színpadra termett. 

Ha Zsuráfszky az akadémikus Arany, Fitos az ösztönös Petőfi. Kettejük közül mégis azt érzem, hogy Fitos a megismételhetetlen.


Szólj hozzá!

Címkék: néptánc