Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

4. A költészet mint önreflexió

2008.08.24. 12:20 S. M.

Az előző posztban említettem, hogy minden írás önreflexió. Elég fontos mondat. És hogy az önreflexió zavarodottsághoz vezet.

Nemcsak József Attilát idézhetnénk, hanem például Babitsot:

„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”

Babits verse rávilágít az önreflexió csapdájára is, csak olvassuk tovább a verset:

„S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.”

Megjelenik az undor. Megjelenik a reménytelenség:

„Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,”

Majd felbukkan a kiút, de kétellyel vegyesen:

„Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.”

Majd a rezignáció:

„Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.”

Azt hiszem, az önreflexió mint kulcsfogalom nagyon jól működik a magyar (és más) költészet és még sokminden más értelmezésében.


2 hozzászólás

Címkék: vers költészet önreflexió

comments powered by Disqus