Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Elalvás előtt

2008.09.22. 04:09 S. M.

Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Életünket narrációban éljük meg. Szubjektíven. Ezért amit látunk a világban, az mindegyikőnknek mást mond. Mindegyikőnknek máshogy ragyognak a csillagok, máshogy aranylik a búzatábla, és máshogy zúg a tenger. Minél megrendítőbb ez a narráció, annál erősebb a szubjektum. És annál erősebben éljük meg emberségünket. De mindig szükség van kilépni ebből, elfelejteni a fejünkben született történeteket és értelmezéseket, és ez annál könnyebb, minél erősebb a szükséghelyzet. Az emberségünkből a szükséghelyzet tud kibillenteni működő és kiszámítható lénnyé. A túlélőösztön, hogy kirúgnak a munkahelyről, ha elkések. Ha nincs szükséghelyzet, és a túlélőösztön nem tud életbe lépni bennünk, belezavarodunk az önreflexióba, mint a művészek és a zsenik. Ezért nehéz és ellentmondásos dolog a szabadság.


szólj hozzá

Címkék: vers önreflexió

comments powered by Disqus