Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Van visszaút a hithez?

2010.01.25. 01:14 S. M.

Miután megírtam a keresztény vallásból és általában a vallásosságból való kitérésemről szóló posztot, többen azt mondták nekem, vallásosak: ők sohasem tudnák elképzelni, hogy ha valaki egyszer igazán elfogadja Jézust (vagy Istent vagy akárki mást, a sor nyilván folytatható), akkor hogyan vetheti el a hitét.

Szerintük csak megtérés létezhet, kitérés nem. Aki kitért, az soha nem is volt igazán keresztény. Az nem szerette Jézust, az ő személyes társát.

Nos, én Jézussal keltem és feküdtem. Sírtam Lukács evangéliumán. A kis hercegen is sírtam. A mai napig dúdolom „a Jézus-film” fülbemászó, szent dallamát. Egyéb dolgokat is míveltem, többek közt a fenti módon gondolkodtam. De dőreség ezt mind sorolnom. Valamit elronthattam.

Hagyjuk is ezt, térjünk vissza a tényekhez. Kitérők és megtérők egyaránt vannak, hogy milyen arányban, azt nem tudom. Nekem nem is ez az érdekes. Ami érdekes számomra, az az a kérdés, hogy mitől függ, hogy ha valaki áttér, akkor utána élete végéig megmarad álláspontján. Pontosabban: mi befolyásolja egy áttérés maradandóságát?

A válasz szerintem elég egyszerű: a döntés tudatossága. A gyermekkori keresztelésben a gyermek részt se vesz. Kamaszkori meg- és kitérésekkor, gyanítom, erősen dominálnak a serdülőkori okok. Szerintem ilyenkor az ember érzelmi alapon tér át, akár mert az élete mélypontra kerül, akár mert így lázad, stb.

Felnőttkorban már más a helyzet. A felnőtt ember gondolkodik.

Nyilván máris torzítom a kérdést azzal, hogy korokhoz kötöm; bár lehet összefüggés, a fő tényező neve még mindig: a tudatosság. Felnőttkorban is áttérítheti az embert egy meghatározó élmény, amihez erős érzelmi viszonnyal áll hozzá – legyen az pozitív vagy negatív. Nagyon változó, hogy ki mikor jut el az életében egy olyan pontra, amikor már elég tapasztalatot szerzett, s elegendő mértékben átgondolta a dolgokat ahhoz, hogy az nagy valószínűséggel kitartson élete végéig, ellenállva az esetleges hirtelen érzelmi hullámoknak is.

És itt el is érkeztem válaszomhoz a fent említett vitafeleimhez: szerintem aki ép ésszel felfogja az ateista álláspontot, valamelyest megismeri annak irodalmát, rááll a logikus érvelés szabályrendszerére, és képes ezt különválasztani az allegóriáktól elmosódott és homályos szimbólumokkal sakkozó retorikától, aki képes szétválasztani a tudom-ot a hiszem-től, annak nincs többé visszaút a vallásos hithez.


23 hozzászólás

Címkék: identitás filozófia keresztény materializmus

comments powered by Disqus