Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Az ernyőfogalmak

2010.08.10. 23:14 S. M.

Van egy dolog, amit hajlamosak vagyunk nem észrevenni, ha gondolkozunk vagy vitatkozunk. Ez pedig a fogalmaink szinteződése.

Nézzünk egy példát.

A: Az embert alapvetően az önzés hajtja.
B: Ez nem igaz, vannak, akiket a jó szándék.
A: De a jó szándék is önzés, mert hosszú távon előnnyel jár.

A két vitatkozó fél nem egy dologról beszél. Mindkét dolgot az önzés szóval kell megnevezni, de mégsem ugyanaz a kettő. "A" önzés-fogalma nem a mindennapokban használt, morális tartalommal bíró önzés-fogalom, hanem egy elméleti fogalom, amire visszavezet más viselkedéseket is. "B" önzés-fogalma pedig a konkrét önzés, az a fajta, amelyiket utáljuk a másik emberben, ha észrevesszük benne.

"A" fogalma egy ernyőfogalom. Bevonja alá az emberi viselkedés különböző aspektusait, beleértve az önzetlenséget is.

Az ilyesfajta ernyőzés elég könnyen gyakorolható. Ide tartoznak a nagy-nagy közhelyes általánosítások. Egy másik jó példa a politikatudomány alaptétele, miszerint a politika a hatalomért, illetve annak megtartásáért vívott harc. A fenti vita ezzel is ugyanúgy lejátszható.

A: A politikusokat csak a hatalom érdekli.
B: Nem, igenis vannak jó politikusok, akiket a jobbító szándék vezérel.
A: De a jobbító szándék hosszú távon hatalomhoz vezet, így mégiscsak a hatalom érdekli.

A helyzet ugyanaz, az ellentmondás látszólagos. "A" egy elvont rendszer központi szimbólumaként használja a 'hatalom' fogalmat, míg B 'hatalma' egy morális töltetű, pejoratív fogalom, aminek a megszerzéséhez (szintén pejoratív értelemben vett) hataloméhség kell.

Nézzünk még meg egy irodalmi példát is.

Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz

A 'tűz' két szerepben jelenik itt meg. Konkrétan az a tűz, amelyik elégette Dózsa Györgyöt, de emellett van egy absztrakt 'tűz' is, egy hasonlító fogalom, ami Dózsa szellemének felel meg. Ezt az ún. költői eszközt egyébként a klasszikus retorika (legalábbis a Kis magyar retorika alapján) distinctiónak nevezi. A distinkció különbséget jelent, és valóban arról van szó, hogy egy szimbólumot különböző értelemben használunk, vagy pontosabban szólva különböző értelmezési rendszerekből vesszük elő őket, ennél azonban még több is elmondható: nevezetesen az, hogy a két kontextus közt reláció van. Az egyik egy tárgyi szint, ahol a szavaknak konkrét jelentésük van – a tűz, ami megégeti Dózsát –, a másik pedig egy elvont, általános világ – Dózsa szelleme. Egy ernyő. Ez egy poetikus, képes beszédmód, az előző két példában pedig egy tudományos rendszer.

Ez az egész akkor válik igazán érdekessé, amikor ezek az értelmezési tartományok, vagyis egy szó és annak ernyőfogalma explicit módon ellentétbe kerülnek. Petőfi versében ott az ellentétes kötőszó, a "De", ettől ez egy retorikai alakzat lesz. Ami azonban számomra még érdekesebb, az az, amikor valódi hétköznapi, sőt tudományos viták keletkeznek úgy, hogy a felek nem veszik észre, hogy egyikük ernyőfogalmat használ, másikuk pedig nem. Vagy nem tudják tisztázni. Illetve, másik eset, ha valaki az egyik pillanatban az egyik értelmezési tartományból, a másikban pedig a másikból beszél. Ez az, amit úgy hívunk, hogy 'double thinker'.

Könnyen észlelhető, ha valaki ernyőfogalmat használ. Ilyenkor ugyanis nehéz őt cáfolni.

„Az embert az önzés hajtja.” – „Nem, mert néha önzetlen.” – „De az önzetlenség is önzés.”

Azzal, hogy egy ellentétpár mindkét tagját bevonjuk egy ernyő alá, amit az ellentétpár egyik tagjáról nevezünk el, cáfolhatatlannak tűnik a kijelentés. Minden kijelentésnek van egy elvárt ellentéte. Ha valaki kijelenti, hogy az önzetlenség is önzés, akkor egy olyan elvont szintre ugrott, ahol nehéz értelmesen beazonosítani a fogalma ellentétét.

Ezért van az, hogy a tudományos ernyőfogalmakat cáfolni elég problémás. Freud elméletére nem lehet rámondani, hogy "nem igaz", ahogy ezt a katolikusok oly előszeretettel teszik, legfeljebb azt lehet mondani, hogy az elmélet nem elég pontos, vagy nem működik jól, vagy már meghaladott. A poetikus beszédről meg jobb nem is beszélni: értelmetlen azt mondani, hogy "de Dózsa szelleme nem tűz".

Minden fogalmat és állítást az elvárt ellentétjéhez mérten kell kezelni. Ha valaki erre törekszik, akkor jól vitatkozik. Ha nem, akkor mellébeszél, félrevezeti a tárgyat, és káoszt csinál a párbeszédből. Mindig szem előtt kell tartani, hogy amit a másik mond, annak mi az elvárt cáfolási módja. Másrészről, ha mondasz valamit, akkor annak mindig legyen világos és elérhető ellentétje. Ha nem világos, hogyan cáfolható a mondandód, 100%, hogy ernyőzöl.

Az igazság az, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű észrevenni mindig az ernyőzést, még tudományos diskurzusokban sem. Ady Endrét például, aki verseiben szándékosan megtörte a klasszikus verselés ritmikáját, a fél szakirodalom úgymond zenei költőnek tartja, a másik fele meg anti-zeneinek. Kosztolányi nem is értette, mi a helyzet, mikor megírta Ady-kritikáját:

Egy kritikus ezt írta róla: „a magyar nyelv sohase hallott zenéjét szólaltatta meg”. Fölháborodva kérdezem, hogy ezt a megállapítást, melyet Vörösmarty wagneri zenekara, Petőfi harsonája, Arany andalító mélyhegedűje után tett, vajon erre is vonatkoztatta-e, erre a süket citerára, erre a nyafogó csimpolyára?

Ugye, itt is lejátszható a fenti séma:

A: Ady verse zene.
B (Kosztolányi): Ady verse nem zene.
A: De zene, mert Ady zeneietlensége maga egy új zene.

Ahhoz, hogy pontosan értsük, ki mit mond, itt is arra van szükség, hogy beazonosítsuk a két zene-fogalom ellentétét. Kosztolányi megnevezett néhány klasszikus költőt, akikhez képest Ady szabálytalan. "A" fogalmának ellentéte viszont homályos. Aki zeneinek nevezi Adyt, abból a rajongás beszél. Általában jellemző, hogy az ernyőzés valamiféle emelkedett, poetikus beszédmóddal jár együtt, amikben nem a tárgyi közlés a lényeg, hanem a megszólaló attitűdje. (A tudományos ernyőfogalmak esetében pedig nem a leíró, hanem a definiáló szándék.)

Ha azt mondjuk: „Az én anyám a legszebb a világon”, nem sokmindent állítottam az anyámról. És ernyőfogalmat használtam, és definiáltam (anyám szépséghibái is szépség).

Végezetül lássunk még egy példát, kommentár nélkül.

A: A világot az Isten teremtette.
B: A világ a nagy bummal jött létre.
A: De a nagy bummot is az Isten teremtette.


1 hozzászólás

Címkék: nyelvészet filozófia keresztény materializmus

comments powered by Disqus