Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

A pápa arca

2011.02.27. 17:15 S. M.

Tavaly valamikor Pozsonyba kiruccantam egy cimborámmal egy hétvégére. Az egyik templomból kijőve az itt látható jegyzetet vettem fel a telefonomra.

A videó folytatásaként elmondom, hogy Czakó Gábor egy elkötelezett, evangelizáló katolikus, aki mostanában sokat dumál a HírTV-ben, ír az „Igen” folyóiratban és prédikál Beavatás című, évek óta folyó műsorában.

A mondatnak, miszerint egy bizonyos kor után már minden ember felelős a saját arcáért, Albert Camus, Goethe, illetve Abraham Lincoln is említődik forrásaként a neten.

Érdekes volna tudni, hogy Czakó éppen milyen kontextusban emlegette fel az idézetet a Beavatás egyik évekkel ezelőtti részében. Nem kizárt, hogy valami Horn Gyulás dolog lehetett. Akkoriban, mikor ezt hallgattam, ittam Czakó szavait, rátapintott valamire. Bizony, 50 fölött az ember arcáról olvasni lehet.

Amióta Joseph Ratzingert pápává választották, azóta szakadatlanul élcelődik az fizimiskáján a sajtó. Vagyishát a szociális web (mi). 


"Come to the Dark Side..."

S ha azt mondod, a sajtó ellenséges, itt van a főcímkép az Új Ember 2010. április 18-i számából:

A felirat: „Akit hallgatni kell”. Három ponttal a végén! Vagyis ugye nem nézni. A lap idéz egy pátert, aki szerint II. János Pál volt a „látni kell” pápa, a fotogén sztár, Ratzinger pedig az ige. A megtestesült ige, teszem hozzá... A fotó alfeliratán is becímkézik az észkombájnnak: „Teológus pápa”, gondolatjel, „öt éve Péter székében”. Ez az emelkedettség, én nem tudom. Van érzékük a bárányoknak a marketinghez.

A kép ugyanolyan rossz mint a többi. Benedek pápáról nem lehet jó mosolygós képet készíteni. Nézzétek meg Google Images-ben. Egyetlen jó kép sincs róla. Benedek pápa menthetetlenül Palpatine kancellár a Star Warsból. Arcán minden sztereotip rossz ott van, ami csak lehet. Ott van rajta a Tartuffe-i megjátszás, valami velejéig nyúló romlottság. És nagyon ott van.

Mit csináljon egy katolikus ilyenkor? Hogy bízik egy ilyen emberben? Ha végignézünk néhány régi MSZP-sen, a mondás könyörtelenül működik: Horn Gyula egy iszákos disznó, Lendvai Ildikó egy irritáló banya, Gyurcsány Ferenc egy valóságtól elszakadt úttörőgyerek. Mind-mind egy pillanat alatt leolvasható az arcokról. Ugye, hogy érzel valamit, ha Gyurcsány Ferenc beszélni kezd? Ugye, hogy nem kell érteni, mit mond, látszik, hogy hazudik?

Joseph Ratzingernél viszont egy katolikusnak ki kell kapcsolni a meglát-és-megismer funkciót. Mert Joseph Ratzinger egész egyszerűen úgy ronda, ahogy egy álszent ember ronda, egy dörzsölt politikus, akinek az általa közvetíteni hivatott öröm marhára nem természetes gesztus. Akinek nulla bizalmat ad az ember, ha meglátja.

Nem olyan rég leveleztem egy lánnyal arról, hogy korábban a keresztény lányokat szebbnek láttam, mint a nem keresztényeket. Buzgó lány volt, örvendezve válaszolt, hogy nagyon érdekes, ez már neki is feltűnt. Erre még vissza is fogok térni egy későbbi posztban, a The God Who Wasn't There-ben is előjön a kérdés.

És most ha megkérdeznék egy keresztényt, mit szól a pápa arcához, érdekes módon vagy abszolút pozitívan minősítené, vagy a minősítést magát ítélné el, mondván, mit számít az. Tehát a Tartuffe-i szindrómánál tartunk. A katolikusoknak nem kell megmondani, hogy ő az, „akit hallgatni kell”. Tudják ők jól, hogy melyik érzékszervüket mikor kell kikapcsolni.

Nem szép dolog arcról következtetni? Lehet, nem tudom, én most Joseph Ratzingert, XVI. Benedek pápát tulajdonképpen nem ítéltem meg. Én csupán annyit jegyzek meg, hogy a pápa esetében egy katolikusnak megintcsak tipikusan be kell húnynia az egyik szemét, mint megannyi más kérdésben. Vagy mind a kettőt. És, mint mondtam, azt tapasztaltam egyébként: könnyen megy nekik.

Nekem nem.


8 hozzászólás

Címkék: pápa filozófia ateizmus ratzinger keresztény materializmus

comments powered by Disqus