Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Goldance

2011.06.08. 04:09 S. M.

Amikor megégeted magad, először nem érzed a bajt. Minden égetés egy csábulattal indul, ahogy a bogár megy a fény felé. És odanyúlsz, és megtörténik. És az első pillanatokban nem érzed a bajt.

Aztán valamit felfogsz, még nem fogalmaztad meg, de cselekszel, és kimész a helységből. Ez már egy irracionális dolog, mások furcsa pillantását tudod magad mögött, ha van egyáltalán, aki tud rólad. Nem biztos az sem.

Aztán eljut a tudatodig, hogy az elkövetkező időket meghatározza ez az égetés. A hétköznapi teendők közben erre fogsz gondolni, ez fogja lekötni az energiáidat. Egy titkot kezdesz el hordozni. Az egész állapotodra mementóként tekintesz, hogy nem jó úton jársz.

És tele vagy motivációval. Élni szeretnél, ahogy tudtál volna, de nem lehet, mert sérült vagy. Gondolkozol, hogy mit kellett volna másképp tenni, és ezer verzió felötlik, de belátod, hogy nem volt választás. Nem lehetett, a kő rád gördült.

A legérdekesebb momentum az, amikor ráébredsz, hogy baj van. Amikor valami ténnyé válik. Amikor Csernobilról meg ehhez hasonló katasztrófákról olvas az ember, a legizgalmasabb pont, amikor deklarálódik a baj. És hogy ez a deklaráció az emberi pszichében hogy történik meg, hogyan zajlik, mit csinál ilyenkor az ember. Ez hallatlanul érdekes.

Amikor kiírod magad a játékosok közül. Amikor lemondasz, amikor jelzel a bírónak, hogy nem folytatod. Akkor születnek az olyan sorok, mint hogy szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél.

Akkor kellene valamit kitörölni a fejedből. Megint ez a kézlevágás jut eszembe...

A határokig toljuk magunkat a vágyainkkal, és a megvalósulatlanságból fakadó frusztráció elviselésével is. És utána az őrült dolgokkal, amik kihúznak ebből a frusztrációból. A határokig megyünk.

Vannak köztünk ilyen határokig menő emberek. Én szeretem őket. És azt hiszem, van egy olyan érzésem, hogy a határokig menő emberek jól illenek az ellentétjükhöz, a stabilokhoz, ők az állócsillagok, aki fénylenek számunkra. Lehet, hogy az állócsillagok meg pont ilyen határokig menőkre vágynak, bár nem tudom. Bolygókra, akik körbe-körbe bolyognak körülöttük.

Egy csillag nélküli bolygó a legfurcsább dolgokra képes. A felrobbanástól kezdve a hajtűkanyarig. Ez a képesség, ez a titokzatos erő az egyetlen vigasz számára. És azzal bukik el, ha nem csinál valami bűvészmutatványt, amitől rásütik, hogy crazy.


szólj hozzá

comments powered by Disqus