Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Borzasztó álom

2012.05.16. 11:24 S. M.

Olyan rosszat álmodtam, hogy bár ne tettem volna, életem egyik legszörnyűbb terrorálma volt. S ami még rosszabb, hogy valamelyest önreflexív volt, úgy éreztem, a valóságban vagyok. Ugyanis az történt, hogy ma reggel 6 körül felkeltem, intéztem néhány dolgot, és visszaaludtam 10 körül. Az álom pedig úgy indult, hogy ebből az alvásból kelek.

Egy hotelszínvonalú, kecses, liftes, szellős, régimódi, de mégis modern építésű, tiszta társasházban béreltem egy egyszobás lakást. Egyszer csak betódul egy rakás közép-öregkorú kopott öltönyös ember, ügyvédszerűek, mint akik valami magasabb maffia szolgálatában szenvednek. Olyan 6-8 körülbelül, és beszélnek. Én megkérdem tőlük, hogy mit keresnek itt, konfrontatív vagyok, az egész annyira felkavar, hogy minden áldozatra kész vagyok. Nyugtatgatnak, válaszolnának is, de közben becsődül még vagy ugyanennyi ugyanilyen alak, már alig tudom, kitől lehet kérdezni, a hangzavar pedig akkora, mint az MTI nevű nyugdíjasotthon menzáján déli 12-kor.

Valami rosszabbra számítok, bevonulok a fürdőszobába, erőtlen vagyok. Jönnek még, de már nagymenő fiatalok, ők irányíthatják az öregeket is. Fürdőszobába benyitnak, valamit elvesznek, amit meg akartam menteni előlük. Elmennek. Számba veszem az értékeimet, amik még megvannak: laptop, telefon, pénztárca. Kimegyek a folyosóra, még látom az elmenő embereket, holmikat visznek magukkal, kavarodás, a ház többi lakóit is kirabolják.

Üres a ház, nem tudunk mit tenni.

Én fölmennék vissza a lakásba de azt látom, hogy két fiatal még mindig ott van. Elvesznek még cuccokat, közte a laptopomat, cinikusan, tudván, hogy tehetetlen vagyok. Én tényleg erőtlen vagyok. De mégis indul az action. Szaladok utánuk, lemaradok. Ketten vannak. A lépcsőházban egy emeletnyi magasságból ráugrok annak a fejére, amelyik viszi a laptopot, összerogyik, annak vége. Ez volt a testesebb alak, a vékony göndör hosszúhajú cinikus arc viszont engem vesz üldözőbe. Az utcán az autók közt valahogy elveszi, már nem emlékszem, hogy, de megintcsak cinikusan megjegyzi, hogy kicsit megrepedt a sarka.

Most én üldözöm őt. Egy játszótéren elbújik, egy nője bújtatja. Én észreveszem, és a hajánál fogva húzom ki. Látszik a csávó egyébként, én meg a feje fölött lévő vasrácson hurkot képezek a hosszú hajával, és úgy húzom, így nem ér el engem, de fáj neki, már vagy 5 méterre húzom a hosszú haját (ezek szerint ilyen hosszú volt).

Felébredek. Szörnyű, terror. Borzasztó.


szólj hozzá

Címkék: álom

comments powered by Disqus