Az feminin műélmény kapcsán beszéltem a „fanyalgó majmokról”. Azokról, akik nem csábulnak el, akiknél nem működik a beleszeretés forgatókönyve.
Az Avatar című film mint tipikus feminin alkotás tetszik/nem tetszik táborai szépen egymásnak estek. Valami miatt a "tetszik" tábor tagjait nagyon frusztrálja, ha valaki nem tetszésének ad hangot. Ez fordítva talán nincs így. Miért van ez?
Azért, mert a feminin műélmény élmény, érzelmi kötődést jelent. Olyan, mint a hit. A feminin mű jóindulatú befogadása önátadással jár. Akkor jó egy film, ha ezt az önátadást segíti, vagy másképp: nem gátolja giccsel. Az önátadás pszichés erőfeszítés, költség, a műnek ezt a költséget kell minimalizálnia. (Ebben segít a látvány is és a technikai paraméterek.)
A lelkes tábor úgy látja, hogy akinél az önátadás nem jön létre, ott a fogyasztónál valami nagyon komoly hiba van. A legfontosabb archetípusokkal nem tud azonosulni. A lelkes befogadó saját emberségének minőségét látja abban, hogy azonosul a hőssel, a nem azonosulót ezért szinte embertelen idegenként tekinti. Aki nem teszi hozzá a mozijegy árához azt a plusz pszichés költséget, amit az ideális, illő befogadás megkér.
Nemcsak a filmnek kell tudni magával ragadnia, de nekünk is vele kell mennünk. Valamit le kell tennünk a bejáratnál, mielőtt belépünk a kalandba: a racionalitásunkat.
