A Star Wars: Attack of the Clones (magyarul: Klónok háborúja) című film szerelmi témája, aminek a soundtracken "Across the Stars" a címe, gyönyörű.
Meggyőződésem, hogy a Csillagok háborúja sorozat sikere legalább felerészben John Williams monumentális zenéjének köszönhető. A főbb témákat évekkel ezelőtt volt alkalmam élőben is meghallgatni a szegedi konzervatórium fúvószenekarával. Erről a zenéről az jut eszembe: wagneri.
A teljes sorozatban rengeteg téma van, kisebbfajta életműnek is elmenne. Minket most az a rész érdekel, amikor a 2002-ben készült, ún. II. epizódban Anakin Skywalker és szerelme egy kocsin rabláncon kigördül az aréna közepére. Íme:
A jelenet a filmtörténet egyik legszebbje lehetne, ha maga a film történetesen nem lenne a filmtörténet egyik legrosszabbja.
Jegyezzük meg a második ereszkedő triola (dó-ti-lá) alatt felcsendülő rövid nagybőgőmenetet (0:43-nál), ami mi-ig megy. (Vagy nem nagybőgő? Nem tudom.)
A zene felcsendül még egyszer a film végecíme előtt, hirtelen váltással a birodalmi induló után. Itt egyfajta összefoglalás van a vásznon, azt mutatják a nézőknek dióhéjban, mi várható a következő részben.
A zenék közti váltás, az az érzet, hogy egy kalandos történetnek a végén járunk, illetve hogy nagy eseményeknek nézünk elébe a következő fejezetekben: tele van zaklatottsággal, érzelemmel, tragédiával, bűntudattal és kapaszkodni vágyó szerelemmel. A gyors hárfafelvezetés (0:32-nél) – mint egy szökőkútból feltoluló víz – is tipikusan star wars-os elem, tökéletesen a helyén van. Nyitóelem szokott lenni új fejezetek kezdetekor: egy rejtélyes új világ bizonytalan, kalandokkal teli jövőjét sejteti.
Maga az "Across the Stars" című téma egy szerelmi-tragikus kiáradás, a kezdés tehát moll. Hosszú dó, majd rövid alaphang lá, aztán pedig egy ereszkedő triola, és folytatódik a minta.
Hosszú, rövid, triola.
A mintát Williams feltehetően a Star Wars főtémából származtatta, ami a következő:
Illetve még egy kapcsolat jut eszembe: Schubert 8., "Befejezetlen" szimfóniája.
Ebben a hosszú-rövid-triola ritmikai mintában van valami varázslatos. Illetve a minta általánosabb megfogalmazása: egy két részre osztott hosszú szakasz, és egy triola. Az osztás aztán lehet éles, nyújtott vagy felezett. A két részből álló hosszú rész olyan, mint egy mondat, a triola meg az összekötő elem két mondat közt. Olyan, mint egy szövegben a "de", vagy az "ennek megfelelően". Megtöri a hosszú mondat-rész szabályosságát.
Hangmagasságilag a Befejezetlen szimfónia hosszú-rövidje lefelé megy, a triola pedig felfelé visszagördíti. A Star Wars főtéma hosszú-rövidje emelkedő, a triolája pedig legördül. Az Across the Stars hosszú-rövidje szintén ereszkedik, mint a Befejezetlen szimfónia, viszont a triolája is ereszkedő. A triola a feszült szubdominánsról indul, és mintegy „körülveszi” az ismétlő hosszú hangot (dóó-láá, ré-dó-ti-dóó láá, dó-ti-lá-tii-szóó...) Ebből valami panaszos áradat kerekedik ki. Mintha azt mondaná a zene: „mooondom, mégegyszer moondom...”. A Befejezetlen szimfónia ereszkedő-emelkedő görbéje sokkal inkább kérdező jellegű.
Az Across the Stars ritmikája ezek mellett még meg is van bolondítva. Az első hosszú-rövid hang 4 negyedet tesz ki, utána a kotta átvált 3/4-esre.
Ettől aztán a hallgató nem fogja érezni, hogy a triola ütemkezdő vagy felütés (egyébként a főtémában se érezni), ez pedig a zene ritmikájának jótékony ingatagságot kölcsönöz.
A második blokk (2. videó 0:40-től) azonban visszahozza a ritmust. Ez a rész a mély fúvosóké (kürt? tuba? nem tudom). Olyan, mintha egy lírai monológot váltana a kötött szöveget felmondó kórus.
Ebben a részben is „bolond” egy kicsit a ritmus: az ereszkedő három nyolcad triola hatású, ám rögtön utána jön a valódi triola, így a „szigorú” kórus is át van itatva lírával. A negyedik ütem érdekes határozottsággal (szintén triolaszerűen) felvezet a dominánsra, a domináns ismétlés meg ugyanígy tesz a tonika felé, így egy igazi forte appassionatóba omlunk bele.
