Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Harmadik poszt – az önreflexió

2008.08.18. 16:57 S. M.

Most megismerkedünk egy új fogalommal, az önreflexióval. Az önreflexió az, amit én most csinálok. És az, amit József Attila csinál ebben a versben:

„Íme, itt a költeményem.
Ez a második sora.
K betükkel szól keményen
címe: "Költőnk és Kora".
Úgy szállong a semmi benne,
mintha valaminek lenne
a pora …”

Tágabb értelemben minden írás önreflexió. Ezt a verset gyakran idézik JA-tól. Emlékszem, az egyetemen a modern magyar irodalom előadás első óráján Szigeti Lajos azt mondta, hogy ezzel a verssel (vagy legalábbis azzal, amit e vers csinál) kezdődött a posztmodern. Úgy tűnik, a költészet, meg a művészet általában halad az egyre erősebb önreflexió felé.

És ezzel együtt halad a zavarodottság felé is. Konzervatív ízlésű polgárok például mindig jobban szeretik a hagyományos, figuratív festészetet, és irtóznak mindattól, ami absztrakt, vagy amire azt mondják, progresszív. Ez az irtózás ráadásul népi sztereotípiává is vált, eszembe jut most hirtelen egy Columbo-epizód, melyben a hadnagy azt hiszi a szellőzőnyílásról egy kiállításon, hogy az is kiállított tárgy.

És valóban, az önreflexió és a zavarodottság összefügg. Van egy másik fogalmunk is, a hiperreflexió. Azt hiszem, Viktor E. Frankl vezette be. Kérdés, hogy az önreflexió honnantól válik hiperreflexióvá? Melyik az az egészséges pont, melytől lefelé állat vagyok, fölfelé pedig cselekvésképtelen, spleenes levegő?

Lehet, hogy ezt ki kell tapasztalni. Hát, ez nagyon nagy igazság. Megérte leírni. Azért azt jó látni, hogy mennyi véglettel találkozik itt is az ember. Félek, én is egy véglet vagyok, de ez most lényegtelen.

Az önreflexió, ami tulajdonképpen az öntudat, olyan fogalom, amivel az emberiség (mármint hogy nem állatiság) mellett lehet érvelni. Az állat nem önreflexív. Igen, az önreflexióval átélhetünk valami nagyon mély emberséget, de valószínűleg tudni kell kilépni. Amit Frankl dereflexiónak hív. Dereflexiónál az ember lemond valami nagyon komoly dologról, metaforikusan meghal. A meghalás metaforáját sok témánál használják, például arra, ha valaki megtér, de erre térjünk vissza később.

Amit még e posztban akarok, az az, hogy visszautaljak a Brokeback Mountain-re. A szerelem a felismeréssel, az önreflexióval indul. Nevezzük már tudatnak, jó? Mi a ráknak idegen szavakkal dobálózni, ezzel nem leszel okosabb! Szóval a tudat. A fájdalmas tudat. A fájdalmas szerelem. Hm. Szerelem és önreflexió. Kéne ezekkel a fogalmakkal kezdeni valamit, így együtt, párban.


15 hozzászólás

Címkék: filozófia önreflexió

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása