2011. május 18-a, dél van. A hátam mögül beszűrődik egy kis fény a szobába. Nincs elhúzva teljesen a függöny.
Egy órám van, hogy most írjak ide valamit.
Azt akarom mondani, hogy jó írni. Írni.
Még 50 perc.
A Lady Gaga szám alá a Nagyon fáj című vers valahogy jött. Nem egyeznek teljesen a szótagszámok, de majdnem, és a ritmusa nagyon. Az is egyezés, hogy keretes mindkét mű. Persze minden keretes. Az én életem is keretes. Meg a mindennapjaim. Azok is keretesek.
Abban a versben egyébként van egy érdekesség, a "nagyon fáj" frázisok kijelentések, nem felkiáltások. Mármint pont van a végén. Ez hallatszik is Latinovits szavalásán. Felkiáltójellel persze nem is lehetne előadni. Arra gondoltam, hogy ennél expresszívebb vers, gondolhatnánk, már nem is létezhet, és akkor ott vannak azok a pontok, amik visszafogják az expresszivitást. Ezt jegyezzétek meg: vissza.
Volt még egy egészen különös egyezés a szám és a vers közt, azt ki is emeltem a feliratban. Amikor a vers azt mondja: "de énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem", a szám ezt: "I love this record and...".
Térjünk vissza a pontokra. Mik azok a pontok? Mit csinálnak. Lefékezik az expresszivitást. Lefékezik a verset. Beburkolják a mondandót. Elrejtik. Lehűtik, megkövesítik. A fájdalom közléssé válik. Szalonképes közléssé.
Olyan ez, mint amikor felöltözteted a kislányod az első iskolai ünnepségre.
Namost. B. azt mondta nekem, B., azt mondtad, ha felhívhatlak egy pillanatra ide, hogy tetszik ahogy ezek az írások itt lavíroznak a sérthető intimitás és a szalonképes közlés közt. Hát igen. Jó észrevétel. Tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint a pontok a "nagyon fáj" végén. A Lady Gaga szám is ugyanezt teszi. Minden ugyanaz.
Egyébként ez a művészet, ezt annyian elmondták már. Malarmé, nem csekkolom, hogy kell írni a nevét, de egy gondolata megmaradt bennem még a szigorlati készülődésből (Szimbolizmus kötet, még az elején van, egyébként nem vagyok bölcsész pályán, kedves ak(l)árky, versenyszférában vagyok, és nálad messze többre vittem, mit szólsz? Geek vagyok, hallod? Geek. Az ország legtutibb cégénél. Mit szólsz?), hogy kimondani egy tárgynak a nevét egyenlő annak a megsemmisítésével.
Kosztolányi szerint a le nem írt vers a legszebb vers. Ady szintén kijelentésekbe és szimbolikus mesékbe meg önmaga kivetítésébe rejtette a fájdalmát. És hát ott van e blog mottója, a második "összeolvasás", úgymond.
30 perc.
Shontelle: Impossible, Karinthy: Előszó.
Ebben a párosításban még inkább nem jönnek ki a szótagszámok, van, ahol egy számbeli szótagra jut egy egész verssor. És nincs olyan ellentét sem a szám és a vers közt, mint a Born this way - Nagyon fáj párban. Mindkettő szomorú. A szám egy szakítás feldolgozásáról szól, a vers pedig - nos, tudjuk, miről. Ez a vers mindenkinek a kedvence.
Az egész gondolati ritmus viszont teljesen jól illeszkedik a számra. Egy Facebook-megosztás révén ismertem meg a számot. Soha nem hallottam ezelőtt ezt a nevet: Shontelle. Nagyon szép szám amúgy. És furcsa módon, jött az asszociáció az Előszóval. Pedig a Nagyon fájnál nem gondoltam volna, hogy még egyszer egy ahhoz hasonló illeszkedésbe botlom.
Kísérteties egyezés itt is van. A versbeli "add tovább" a számbeli "tell them"-re jut. "Shout it from the rooftop" - "Elmondom hát mindenkinek". A panaszkodás, a mesélés, az egész illeszkedik.
Ugye mondtam most is valamit? Valami tényt. És ugye mostmár nem okoz olyan nagy meglepetést, ha azt mondom: minden egyes posztom ezen a blogon: a kudarc ünnepe. Kikaparni a gesztenyét egy személyes nyomorúságból. Ez önfeláldozás.
"Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkink"
Ugyanerről szól ez is. Az Előszó is a kudarc ünnepe. Meg a Nagyon fáj is. Meg a Forrest Gump is.
Még egy kérdés ebben a hangzavarban. Miért állítunk emléket a szenvedéseinknek?
5 perc.
Holnap már nem szenvedünk. Akkor miért állítunk emléket neki? Ezzel be is betonozzuk magunkba a szenvedést. Talán elismerjük vele. Talán ez egy alázatos gesztus. Igen, ilyenkor a művészet alázatos, azt hiszem. Felülemelkedés, beismerés. Eszembe jut ez a sziklás film, mi is a címe...
4 perc.
Ez a percszámolgatás nem valami poénkodás, még sokszor el fogom sütni. Határt szab. Keretet ad nekem.
3 perc.
Véget vet a szenvelgésnek. Az "Előszó" a világ legszebb szenvelgése.
Kihúz.
2.
Szerepbe hoz.
1.
Megöl.
