Ezzel a filmmel kapcsolatban még senki nem beszélt a cinizmusról. Hát akkor én beszélek.
Két dolog jut eszembe erről a filmről. Az egyik ez a bibliai idézet:
Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tûzre
De hagyjuk is ezt.
A másik a cinizmus. A cinizmus az ember életében termelődik. A cinizmus védelem. A tehetséges emberek magasabb cinizmus-falat építenek fel.
És akkor ugye ott van az, hogy túl magasra/vastagra épül ez a vár. Akkor baj van. Vissza kell venni az arcból, picit meg kell halni. Egyik kezedet le kell vágni.
Az ember élete leírható ezzel a két iránnyal: zárás és nyitás, védelem és támadás, mint a játékokban vagy fociban. Védekezni könnyebb, de csak védekezéssel nem lehet meccset nyerni. Nyitni kell, támadni, kockázatot vállalni.
És akkor találod meg önmagadat. A kézlevágás ugye a dereflexiós gesztus. Ralston megtalálta önmagát, mert kiszabadult börtönéből, a sajátjából. A sziklát ő gurította magára, lassan, éveken át.
Egyébként azért jó ez a film, mert olyan egyszerűen és valóságosan mutatja ezt meg. Anélkül, hogy bárhogyan utalna erre az egész bugyuta gondolatmenetre. Hogy a cinizmust levedleni tényleg olyan, mint megválni az egyik végtagodtól.
