Ennek a filmnek kivételesen (történetesen) jó a magyar címfordítása.
És kivételesen jók a kritikái a port.hu-n. Semmi ellentmondás, mindhárom írás nagyon jól fogalmaz, s nagyjából ugyanazt mondják.
A jó művekben két dolog igen termékenyen együtt működik (így, külön szóban, de egyben is): a kontextus és a lényeg. Az utóbbi általában a szerelem. A TWÁ által is említett presszió, azaz a szerelem gátja oly sokféle lehet, társadalom, család (legkevésbé hihető, ha már Shakespeare-nél tartunk), korkülönbség (Million Dollar Baby), jeges víz (Titanic) vagy épp a nem.
S mindig jól el lehet rágózni azon, hogy a kontextus és a lényeg közül melyik az alibi.
Így aztán lehet beszélni itt is melegproblémáról, és a téma nagyon is releváns lesz, de lehet beszélni arról is, hogy kétezer éve másról sem szól a művészet, mint a szerelemről. Tulajdonképpen felfogható az egész film egy sima (hetero) love story absztrakt megjelenítéseként is. És az absztrakció, mint tudjuk, nyerő húzás.
Ha már megvan a kontextus, akkor a gépezet működik, a szerelem minden állomása újra eljátszható, és újra átélhető az a furcsa momentum, amit az ember az életben olyan ritkán vagy soha nem él át, de e művek ennek létezéséről tanúskodnak: valami megmagyarázhatatlannak a felismerését.
