Daniel Day-Lewis egy korszakos színészzseni.
Aki már látta őt interjúban, az tudja, hogy micsoda elképesztő alázat és alkotómunka rejlik emögött a teljesítmény mögött, és ez másképp nem is működhet. Az átváltozó színészek közé tartozik, ahová a legnagyobbak. Akit nem ismerünk meg a szerepei alapján. És most adtak neki egy filmet, melyben minden köré épül. Hosszú snitteket kap közelikben. Minden apró gesztusa, csináljon akármit, egyre többet árul el a megformált karakterről. Olyannyira egy a filmmel magával, hogy nélküle semmi nem működne benne, mellette pedig mindenki él, mert mindenki eleve csak asszisztál, de mindenkit megmozgat.
Kivéve az egyházi srácot, a legnagyobb mellékszereplőt, az ellenfelet. DDL átható tekintete és lehengerlő jelenléte mellé tettek egy gesztusszegény, mimikátlan, jellegtelen, színtelen-szagtalan, mutáló hangú, ronda álszent figurát, a tökéletes ellentétet, és ettől a filmélmény mondhatni beszorzódik. De ehhez említsük meg Paul Dano nevét is.
A főszereplőt az elején még szeretjük, sőt hősként tekintünk rá, ahogy látjuk elindulni a hosszú úton egy csákánnyal a kezében. Aztán félünk, hogy az üzleti világ nagytőkései közt elbukik, de ez, a tragédia, nem következik be, így az élet folyamatos győzelem, és folyamatos erodálódás. Az emberi problémákban ugyanis egyre komolyabb kompromisszumokba megy bele, és egyre érzéketlenebbé válik. Kicsit el is adja a lelkét, mégsem tud egybeolvadni az üzleti világgal, mindig kívülálló marad; már megépítette a vezetéket, mikor fiával az asztalnál még mindig másodrendű polgár a vendéglőben a nagy tekintélyű üzletemberekkel szemben; de ott is kiharcolja egyenrangúságát: megjegyzést tesz a pincérnek, hogy az ő rendelése előbb volt, majd átmegy balhézni a másik asztalhoz. Egy frusztrált, de nagyon is józan zseni képe rajzolódik ki.
Elvileg a "hős nélküli regény" paradigmájában vagyunk, így az én kis felosztásomban megkapta a művészfilm bélyegét, ám az utolsó jelenet 20 perce mégis abszolút katartikus. Nem a mögöttes mondanivaló, hanem a dramaturgiai és színészi megformáltság miatt. Ahogy Daniel tőrbe csalja csendben áldozatát, majd az megtörik, majd utána ecseteli a győzelmét, majd ahogy megsemmisíti... A jelenet egyszerre fenséges és groteszkül hétköznapi (még bele is lép a vértócsába!).
Vegytiszta teljesítmény.
