Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Abszolút mérce

2010.09.25. 12:26 S. M.

Olvasgattam keresztény meg ateista fórumokat a házasság előtti szex témájában. A keresztény fórumon még azon is elvitatkozgattak, hogy az önkielégítés bűn-e.

Mit mondjak, örökzöld téma. Eszembe jutott a bérmálkozási hittanom vezetője, "Julián" atya, aki a jó ég tudja minek a kapcsán, csak úgy mellékesen – bár hangsúlyosan, ex cathedra – megjegyezte, hogy az önkielégítés is bűn. Merthogy önmagunkon követünk el erőszakot.

Figyeljük meg a logikát. Kielégülés = erőszak.

Lépjünk is tovább. Az jutott eszembe ezen az álmos szombat délelőttön, hogy milyen változékony a keresztények hozzáállása ahhoz a szabályrendszerhez, amit a vallásuk előír. Olvasgatom őket, ahogy elvitatkozgatnak. Alapvetően két tábor van. Az egyik szigorú, amit a Biblia előír, azt be kell tartani. A másik tábor a pragmatikusok: de Isten nem akar rosszat, és mindenkinek úgy kell cselekednie, ahogy belülről neki Isten szól.

Most akkor mi van?

Van is bűn, de nincs is bűn. Isten olyan személyre szabottan ítél mindenkit, hogy ami nekem bűn, az neked nem biztos, hogy az. De hát szerencsétlen keresztényeknek mégiscsak kell egy abszolút mérce.

És akkor megy ez az őrlődés, hogy mit is csináljanak ezzel az abszolút mércével. Ami hát van, mert meg van írva, de hát azért mégiscsak kell hazudni néha, ha életet mentünk vele. Egy keresztény az abszolút mércéjét akkor alkalmazza, amikor kényelmes, amikor nem az, akkor jön az "Isten mindenkit személyre szabottan ítél meg" című rész.

Valahol egyébként ez is az ernyőzéssel kapcsolatos. Hiszen ugye van egy általános vallás-, bűn- stb.-felfogás, és egy konkrét, szigorú. Az általános szerint mindenki jó, aki jó (tautológia), az a bűn, ami számodra bűn (tautológia), a konkrét szerint meg az a jó, aki megtartja az XY előírásokat, és az a bűn, ami szerepel a listán.

Mit mond egy keresztény erre a kettősségre?...


szólj hozzá

Címkék: ateizmus

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása