Öröm látni, mennyire ráéreztek, hova és merre kell lépni egy harmadik résszel.
A második rész tipikusan vacak, fokozó típusú folytatás volt, legalábbis e harmadik fényében: a helyzetkomikumot sűrítették, a zsáner gerincéhez (dramaturgiájához) viszont nem nyúltak hozzá, maradt az egy-helyszín apró történetdarabkákkal (amikből szinte semmire nem emlékszem) dolog. Itt azonban ezt teljesen elhagyták. Egy nagy történetet írtak, és a karaktereket bevitték a társadalomba. Ügyeletesként persze két szereplő tartja a frontot az Üvegtigris helyszínén is.
A szkript kifejezetten igényes, kimunkált, van íve (magyar filmnél ez sajnos ritka sztem) miközben a helyzetkomikumokra kellő fókuszt enged, és hagyja azokban kibontakozni az improvizatív jellegű jeleneteket. Aki ismeri a Beugró című műsort, annak nem tud nem eszébe jutni egy-egy résznél, hogy Rudolf ottani heti brillírozásai mennyire edzésben tarthatják őt. A szövegek/beszólogatások néha olyannyira rögtönzöttnek tűnnek, hogy alig tudom elképzelni, hogy ez kitalált volna. Ezt a kiérlelt, mégis merész letisztultságot se az első, se a második részen nem éreztem. Elég csak arra gondolni, mikor a végén az ügyvéd mondogatja a társaságnak, hogy többé a szeme elé ne kerüljenek, de az egész olyan furán/hosszan jön ki, megszakítva a mobilos felvétellel, hogy utána szinte várjuk, hogy Csoki beszóljon valamit, az viszont csak annyit mond: „Mit mond?!” – és ez pont így volt jó. Ezt előre nem tudom, hogy lehetett volna megírni.
Ezzel a harmadik résszel mutatták meg igazán, hogy a zsáner mennyire termékeny. És a történet az, ami megtermékenyítette. Dehát ez minden jó alkotásnál alkalmas tételmondat. Itt csak annyi az észrevétel, hogy a második rész zsákutcájára jobban rávilágított: történet nélkül túl nagy volt a teher a karaktereken. Amelyek így, hogy nem önmagukért vannak, tökéletesen működnek, és zseniálisak. Csokitól Gabenen át Cingárig.
A színészek frenetikusak, Csuja, Gáspár, Szarvas és Reviczky – észvesztően jól össze van hozva ez a felállás, klasszis alakítást nyújtanak. Kamarás nagyon tehetséges és felkészült színész, gond nélkül beilleszkedik (mellesleg szintén bizonyított a Beugróban), Szabó Erika pedig szimbólumként van jelen a filmben, a szerepe nem adott alkalmat a vérbeli játékra. Besenczi Árpád jelenetei óriásiak, szintén „megtermékenyítette” az, hogy a rendőrszál beépült a narratívába. Nem hiányzott mellőle Selmeczi, de aki ismeri a történteket, az láthatja hangsúlyosnak, hogy Besenczi egyedül van. És ha már itt tartunk, szimpatikus feliratban ajánlották fel a végén a filmet az elhunyt színésznek.
A befejezés (a lány beül az autóba) visszahozza a nézőt a földre, és ebben van mondanivaló. Lehetne erről is elmélkedni, Spielberg Terminálja jut eszembe, ez a fajta szomorkás/realista be nem teljesültség tulajdonképpen paradigmatikusnak (~kötelezőnek) is mondható. Olyan, mintha tapintatosan kivezetné a nézőt a moziból.
