Amatőr gondolatok, kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Vacskamati blog

Amatőr gondolatok kritikákkal vegyítve, az önreflexió jegyében.

Bűn

2008.12.26. 06:57 S. M.

Sokat gondolok mostanában a hírhedt móri bankrablás másodvádlottjára. Nem egy szokásos köztörvényes bűnözőről van szó, hanem egy példás életű családapáról, akinek a legnagyobb hibája a gyengeség volt, hogy nem tudott nemet mondani egy ördögi figurának (a fővádlottnak, aki felakasztotta magát). A védőügyvédje záróbeszédének utolsó előtti mondata mindent kifejez: „Ennek az embernek nem itt kellene ülnie, hanem a családja körében.” Felvételeken, interjúkon, fotókon látható, hogy ez a mondat mennyire igaz.

Úgy tűnik, méltósággal tudomásul vett mindent, maga az ember viszont barátságos, jámbor és egyszerű, a bibliai értelemben. Vallomása közben tényszerű, de gesztikulációi, az akadozó légzés beszéd közben, a folyamatos szembe nézés, a szemöldök állása, a szájmozgás és az elfojtott könnyek olyan intelligens bűnbánatot tükröznek, amit ritkán látni. Ez az ember nem színész. Emiatt sem tudok szabadulni a gondolatától. Dolgos ember volt, büntetlen előélettel, és magas testi-, de balek, gyenge jellemű lelkialkattal megáldva.

És az a furcsa, úgy érzem, meggyőződésem, hogy nagyon sokan egyáltalán nem volnánk erősebbek nála abban a fenyegető, egészen rendkívüli szituációban, amelybe belekeveredett. Így tehát azt mondhatjuk, hogy az volt a bűne, hogy nem volt hős.

És ez a legsúlyosabb váddá lett egy ember életében, hogy nem volt hős. Azért nem tölti most először a karácsonyt gyermekei és felesége körében, hanem beszélget néha egy pappal, olvasgat a börtön könyvtárában, meg egész jó gyermekrajzokat rajzolgat, próbálva tudatosítani magában, hogy „elengedte őket”, holott azok rendületlen hűséggel, szeretettel és bizalommal kitartanak mellette, mert nem emelkedett felül önmagán, nem hazudtolta meg magát. Mert nem volt képes felmérni, milyen lelki vergődésbe örvénylik a mulasztás.

Nincs üvöltés, ami ezt a feszültséget kifejezi. Hogy a vágyott valóság létezik, a valóság mégis más. S ami közte van, az állandóan át- és átértelmeződik. Mert egy másik hang meg azt mondja, hogy ez nem is lett volna hőstett. De ez csak egy külső okoskodás, hiszen nem volt képes rá, így a maga számára mégis hőstett lett volna. Mindegy, elbukott egy folyamatos próbatételen.

Hányszor mulasztjuk el a magunkon való felülemelkedést, ebbe belegondolni is szörnyű. Azzal az okkal, hogy az úgysem jár díjjal. Legfeljebb magunk előtt leszünk hősök, de az meg mit sem ér, sőt egyenesen elborzaszt ennek a hiúságnak a gondolata. Holott ez csak önző kicsinyhitűség.

Weiszdorn Róbertet öt évvel a rablás után kapták el, akkor bevallott mindent. Külön érdekesség, hogy ha rögtön feladja magát, akkor egy most kb. 2 éves gyermek meg sem született volna, ellenben azokat a szerencsétlen alakokat, akiket ebben az ügyben közben tévedésből ártatlanul lecsuktak, ám egyéb dolgaik miatt még úgyis fognak kapni pár évet, el se fogták volna.

Saját maga 10-15 évre becsülte az objektív büntetését, elsőfokon életfogytiglant kapott, s minimálisan is kétszer annyit. Nyolcszoros bűn és bűnhődés.
 


1 hozzászólás

Címkék: mór

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása