Vacskamati blog

Múltkor írtam az ernyőfogalmakról.

Nos, nem az ernyőfogalmakkal önmagukkal van baj, hanem azzal, ha nincs tisztázva, ha valaki ernyőzik.

Kedves Olvasóim. Nem tudom, kik vagytok, és ez zavarba is ejt. Néha kapok visszajelzést innen-onnan, hogy olvassák a blogomat, a legkülönfélébb emberek. Ha elképzelem őket mint egy közönséget, kényelmetlen érzésem támad, mert amit az egyiknek elmondanék, azt a másiknak nem feltétlenül. A megszólalási módot is nehéz így megválasztani.

Na de visszatérve. Vegyük át még egyszer, mit jelent az ernyőfogalom, hogy mindenki képben legyen.

Ernyőfogalom az, amikor egy szót szűk és tág értelemben is használhatunk, és tág értelemben lefedjük vele a szűk értelemben vett ellentétjét is.

Például itt van az a szó, hogy 'csoda'. Szűk értelemben a 'csoda' azt jelenti, ami ellentmond a fizika törvényeinek. Tág értelemben pedig minden csoda, mert mindent Isten teremtett, így még az asztalomon lévő pohár víz is csoda, és a pohár víz ugye nem mond ellent a fizika törvényeinek.

Na most kérem szépen. Egyáltalán nem baj csodának nevezni a pohár vizet. A baj az, ha ezt nem tisztázzuk, és egy beszélgetésen belül össze-vissza használjuk hol a szűk, hol a tág értelmét a szónak. Ezt nevezem én ernyőzavarnak.

És ez az, ami a keresztény vitastílust oly nagyon jellemzi a teizmus-ateizmus vitákban. Az ide-oda ernyőzés. (Egyébként van egy sejtésem, hogy a világban létező viták mindegyike visszavezethető ernyőzavarra, de ezt most hagyjuk.) Más szóval: ez a vitastratégia abból áll, hogy állításaikat visszavezetik tautológiára. Tautologizálnak. Folyamatosan keverik a lapokat.

A minap több kereszténnyel is volt hosszabb vitám. Mindkettő szürreális volt. Az egyikben a csodákról volt szó. Nem is idéznék, nem is tudnék, annyira kaotikus volt. Hol azzal példálózott, hogy ha a meteorológia esőt jelez, de pont azon a négyzetméteren, ahol ő van, süt a nap, az csoda, de ha rákérdeztem, hogy Isten miért nem gyógyítja meg az amputáltakat, akkor az volt a válasz, h Isten nem csinál bűvészmutatványokat (akkor az egy négyzetméteres napsütés nem bűvészmutatvány?), aztán ha szeretném tisztázni, hogy csodának azt nevezzük, ami ellentmond a fizika törvényeinek, akkor jön az, hogy nem, csoda az, ami Istentől jön, de mivel minden Istentől jön...

Hát erről van szó. Ami miatt ez igazán szürreális volt, az az, hogy vitafelemnek világosan elmondtam e poszt tartalmát. Hogy két értelemben lehet beszélni csodáról, szűk, tág, tautologizálás stb. És vitafelem nem buta; tanult mérnök. Másik vitafelem sem buta, büszkén előrebocsátotta, hogy elitgimnáziumba járt. Megértették. Világosan leszögezték, hogy nem szabad keverni ezeket a dolgokat. Aztán keverték tovább...

Persze így felvételek nélkül hiteltelen a panaszkodásom. Nehéz idézeteket felhozni, mert ez etikai problémákat vetne fel.

Kellemetlen dolog egy ernyőzavaros vita, és rettenetesen nehéz kontroll alatt tartani. Legtöbbször nincs meg a verbális eszköztárunk, hogy frappánsan rámutassunk az ilyen félresiklásokra. Gyakran oda fut ki a dolog, hogy kétségbe vonják a párbeszéd logikai voltának szükségességét.

Egyik vitafelem a logika számonkérését a farizeusok hozzáállásához hasonlította.

Ezért nem vagyok keresztény.

És tudjátok mit? Igazat adok nekik. Ugyanazt mondom, mint Brian Flemming a The God Who Wasn't There-ben.

You know, here is the thing about Scott.

I like him.

He's a nice guy, he's a productive member of his community, he's a contractor with his own business, he supports his wife and kids... He's not crazy. At least, I hope he's not.

Because I used to believe the same things, that Scott believes.

Ugyanúgy érveltem én is, mint ők. A kereszténységet védeni csak így lehet. Kacifántos, nyakatekert, torz érvkészlettel. Nem az taszít, hogy személyesen a farizeusokhoz hasonlítanak, az lepereg. Hanem az a boschi torzulás, ami az ilyen érvelésekkor kibukik, és ami a szellemet mérgezi.

„A hitet megvédeni racionálisan nem lehet” – szól a tétel. Kérdésem: akkor miért szólal meg egy keresztény?

Egy ateista egy vallásos szemszögéből olyan, mint akiből hiányzik valami. Mint akinek végtelen űr van ott, amit végtelen örömnek kellene betöltenie. Olyan, mint aki érzéketlenül eltol magától valami nyilvánvaló jót. Olyan, mint akinek rejtegetnivalója van.

Aki szegény, aki valamiből kimarad

Tisztátalan, mint aki nem mosott kezet evés előtt. Akivel valahol valami nincs rendben. Mint egy rákos beteg.

Aki nem szép. Nem sugárzik. Aki képtelen a gesztusokra, vagy ha gesztust is gyakorol, az hideg, idegen és romlott.

És az ateistának elég egy szót kimondania ahhoz, hogy minden megváltozzon. Hogy szépséghibája egyediséggé változzon, megtöltődjön tartalommal, a megjárt élet jeleként működjön. És zászlóvivő legyen, mert a megtért bárány értékesebb, mint a soha el nem veszett.

Van egy dolog, amit hajlamosak vagyunk nem észrevenni, ha gondolkozunk vagy vitatkozunk. Ez pedig a fogalmaink szinteződése.

Nézzünk egy példát.

A: Az embert alapvetően az önzés hajtja.
B: Ez nem igaz, vannak, akiket a jó szándék.
A: De a jó szándék is önzés, mert hosszú távon előnnyel jár.

A két vitatkozó fél nem egy dologról beszél. Mindkét dolgot az önzés szóval kell megnevezni, de mégsem ugyanaz a kettő. "A" önzés-fogalma nem a mindennapokban használt, morális tartalommal bíró önzés-fogalom, hanem egy elméleti fogalom, amire visszavezet más viselkedéseket is. "B" önzés-fogalma pedig a konkrét önzés, az a fajta, amelyiket utáljuk a másik emberben, ha észrevesszük benne.

"A" fogalma egy ernyőfogalom. Bevonja alá az emberi viselkedés különböző aspektusait, beleértve az önzetlenséget is.

Az ilyesfajta ernyőzés elég könnyen gyakorolható. Ide tartoznak a nagy-nagy közhelyes általánosítások. Egy másik jó példa a politikatudomány alaptétele, miszerint a politika a hatalomért, illetve annak megtartásáért vívott harc. A fenti vita ezzel is ugyanúgy lejátszható.

A: A politikusokat csak a hatalom érdekli.
B: Nem, igenis vannak jó politikusok, akiket a jobbító szándék vezérel.
A: De a jobbító szándék hosszú távon hatalomhoz vezet, így mégiscsak a hatalom érdekli.

A helyzet ugyanaz, az ellentmondás látszólagos. "A" egy elvont rendszer központi szimbólumaként használja a 'hatalom' fogalmat, míg B 'hatalma' egy morális töltetű, pejoratív fogalom, aminek a megszerzéséhez (szintén pejoratív értelemben vett) hataloméhség kell.

Nézzünk még meg egy irodalmi példát is.

Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz

A 'tűz' két szerepben jelenik itt meg. Konkrétan az a tűz, amelyik elégette Dózsa Györgyöt, de emellett van egy absztrakt 'tűz' is, egy hasonlító fogalom, ami Dózsa szellemének felel meg. Ezt az ún. költői eszközt egyébként a klasszikus retorika (legalábbis a Kis magyar retorika alapján) distinctiónak nevezi. A distinkció különbséget jelent, és valóban arról van szó, hogy egy szimbólumot különböző értelemben használunk, vagy pontosabban szólva különböző értelmezési rendszerekből vesszük elő őket, ennél azonban még több is elmondható: nevezetesen az, hogy a két kontextus közt reláció van. Az egyik egy tárgyi szint, ahol a szavaknak konkrét jelentésük van – a tűz, ami megégeti Dózsát –, a másik pedig egy elvont, általános világ – Dózsa szelleme. Egy ernyő. Ez egy poetikus, képes beszédmód, az előző két példában pedig egy tudományos rendszer.

Ez az egész akkor válik igazán érdekessé, amikor ezek az értelmezési tartományok, vagyis egy szó és annak ernyőfogalma explicit módon ellentétbe kerülnek. Petőfi versében ott az ellentétes kötőszó, a "De", ettől ez egy retorikai alakzat lesz. Ami azonban számomra még érdekesebb, az az, amikor valódi hétköznapi, sőt tudományos viták keletkeznek úgy, hogy a felek nem veszik észre, hogy egyikük ernyőfogalmat használ, másikuk pedig nem. Vagy nem tudják tisztázni. Illetve, másik eset, ha valaki az egyik pillanatban az egyik értelmezési tartományból, a másikban pedig a másikból beszél. Ez az, amit úgy hívunk, hogy 'double thinker'.

Könnyen észlelhető, ha valaki ernyőfogalmat használ. Ilyenkor ugyanis nehéz őt cáfolni.

„Az embert az önzés hajtja.” – „Nem, mert néha önzetlen.” – „De az önzetlenség is önzés.”

Azzal, hogy egy ellentétpár mindkét tagját bevonjuk egy ernyő alá, amit az ellentétpár egyik tagjáról nevezünk el, cáfolhatatlannak tűnik a kijelentés. Minden kijelentésnek van egy elvárt ellentéte. Ha valaki kijelenti, hogy az önzetlenség is önzés, akkor egy olyan elvont szintre ugrott, ahol nehéz értelmesen beazonosítani a fogalma ellentétét.

Ezért van az, hogy a tudományos ernyőfogalmakat cáfolni elég problémás. Freud elméletére nem lehet rámondani, hogy "nem igaz", ahogy ezt a katolikusok oly előszeretettel teszik, legfeljebb azt lehet mondani, hogy az elmélet nem elég pontos, vagy nem működik jól, vagy már meghaladott. A poetikus beszédről meg jobb nem is beszélni: értelmetlen azt mondani, hogy "de Dózsa szelleme nem tűz".

Minden fogalmat és állítást az elvárt ellentétjéhez mérten kell kezelni. Ha valaki erre törekszik, akkor jól vitatkozik. Ha nem, akkor mellébeszél, félrevezeti a tárgyat, és káoszt csinál a párbeszédből. Mindig szem előtt kell tartani, hogy amit a másik mond, annak mi az elvárt cáfolási módja. Másrészről, ha mondasz valamit, akkor annak mindig legyen világos és elérhető ellentétje. Ha nem világos, hogyan cáfolható a mondandód, 100%, hogy ernyőzöl.

Az igazság az, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű észrevenni mindig az ernyőzést, még tudományos diskurzusokban sem. Ady Endrét például, aki verseiben szándékosan megtörte a klasszikus verselés ritmikáját, a fél szakirodalom úgymond zenei költőnek tartja, a másik fele meg anti-zeneinek. Kosztolányi nem is értette, mi a helyzet, mikor megírta Ady-kritikáját:

Egy kritikus ezt írta róla: „a magyar nyelv sohase hallott zenéjét szólaltatta meg”. Fölháborodva kérdezem, hogy ezt a megállapítást, melyet Vörösmarty wagneri zenekara, Petőfi harsonája, Arany andalító mélyhegedűje után tett, vajon erre is vonatkoztatta-e, erre a süket citerára, erre a nyafogó csimpolyára?

Ugye, itt is lejátszható a fenti séma:

A: Ady verse zene.
B (Kosztolányi): Ady verse nem zene.
A: De zene, mert Ady zeneietlensége maga egy új zene.

Ahhoz, hogy pontosan értsük, ki mit mond, itt is arra van szükség, hogy beazonosítsuk a két zene-fogalom ellentétét. Kosztolányi megnevezett néhány klasszikus költőt, akikhez képest Ady szabálytalan. "A" fogalmának ellentéte viszont homályos. Aki zeneinek nevezi Adyt, abból a rajongás beszél. Általában jellemző, hogy az ernyőzés valamiféle emelkedett, poetikus beszédmóddal jár együtt, amikben nem a tárgyi közlés a lényeg, hanem a megszólaló attitűdje. (A tudományos ernyőfogalmak esetében pedig nem a leíró, hanem a definiáló szándék.)

Ha azt mondjuk: „Az én anyám a legszebb a világon”, nem sokmindent állítottam az anyámról. És ernyőfogalmat használtam, és definiáltam (anyám szépséghibái is szépség).

Végezetül lássunk még egy példát, kommentár nélkül.

A: A világot az Isten teremtette.
B: A világ a nagy bummal jött létre.
A: De a nagy bummot is az Isten teremtette.

Előző posztom sajnos nem jutott el azokhoz, akiknek elsődlegesen szántam. Azért még nem adom fel. De ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem valamit.

Amióta ateista lettem, folyton olyan vitahelyzetekbe kerülök, ami a múltat idézi bennem. Amikben a másik oldalt én valaha képviseltem. És azért lettem ateista, mert azt az oldalt és azokat az érveket már vállalhatatlannak tartottam. Tehát amiből ki akartam lépni, és ki is léptem. Többek közt azért íródik e blog, hogy ezeket az felismeréseket újra felidézzem.

Egyetemet végeztem, és pontosan tudom, hogy egyetemi körökben mi vállalható, és mi nem. Az az érvelési mintázat, amit a vallásosak felmutatnak, az nem. A vallás úgy, ahogy van, nem. Tudom, milyen egy tudós előadóval szemben ellenérzéseket táplálni, és sztereotipizálni, azt figyelni az arcvonásain, miért is ellenszenves nekünk. Keresni a fogódzókat, ami alapján ebbe vagy abba a táborba kategorizálhatjuk.

Igen, az egyetem volt az, az értelem nagypályás színtere, ahol a szurkolói gondolkodás és hitből és hagyományból fakadó tudományellenes bizalmatlanság nem rúg labdába. Csak csendben megbújik esetleg, mivelhogy számosan vannak olyanok, akik a szigorlatokat szépen leteszik, otthon meg tolják az ezoterikus maszlagot.

Az egyetem, amibe engem befizettek.

Szerettem volna, és szándékszom a vallás javára is írni valamit, mert a vallás létezéséből bizonyos értelemben kell következnie valamilyen legitimitásnak, hiszen evolúciós magyarázata is van a vallásoknak. És ennek a legitimitásnak a mibenléte egy hallatlan izgalmas kérdés.

De nem jutok el még a dolgok végiggondolásáig sem, mert mihelyst megszólalnak a vallásosak, az engem nemhogy a kérdés megoldása felé nem hajt, hanem messzire ellök tőle. Egy irodalmár olvasóm, aki feltehetőleg egyetemen oktat (nem ismerem, nem biztos), kijelenti, hogy elég jól ismeri Dawkinst, a róla szóló szóbeszédből.

Hát én így rákényszerülök az offenzívára, mintha több volna a munka e téren.

Ez az érzés kerít hatalmába:

Szeretném már magam utálni,
De, istenem, ők is utálnak:
Nem szabad, nem lehet megállni.

Az alábbiakban közzéteszem hosszadalmas munkámat, Richard Dawkins Coyne atyával készített interjújának magyar feliratos verzióját. Régóta el akartam már készíteni, és megfogadtam, hogy addig nem is írok a blogra. Végre itt van hát.

Az interjú valami tévéprogramhoz készült 2008-ban, amibe aztán nem került bele, de a neten nagy népszerűségnek örvend. Kb. 1 óra hosszú, több részre van bontva, de az alábbi beágyazás egyben lejátssza.

Nincs annál izgalmasabb, mint mikor az ateista leáll beszélgetni a hívővel. Coyne atya ráadásul tudós, a vatikáni obszervatórium vezetője volt, így a beszélgetés egyfajta értelmiségi/racionális kulturáltság jegyében folyik. Amiből sok hívő könnyen ki tudja hozni Coyne szimpátiáját, nem látva az érvelési hibákat.

Dawkins maga úgy fogalmazott webszájtján, hogy Coyne tipikus 'double thinker'. Az egyik pillanatban ezt mondja, a másikban azt. Ez az 5–6. résztől valóban kiütközik, amikor előjönnek a korábbiakkal való szembesítések, és Dawkins faltól-falig terelgeti beszélgetőtársát.

Egy ilyen pont például, mikor az 5. részben Coyne Aquinói Szent Tamás 'eredeti mozgató' istenbizonyítékát hozza elő, holott nem sokkal előtte azt ecseteli, milyen téves az a kép, hogy Isten valamikor megteremtette a világot (merthogy Isten folyamatosan teremti a világot). Nincs mód ebbe most jobban belemenni, később viszont szándékszom még hivatkozni az interjúra, akár egy elemzés alkalmával is.

Ajánlom mindenkinek, akivel vallásról és ateizmusról beszélgettem, és mindenki másnak is.

Személyes megjegyzés: ez volt az első videó, amit Dawkinsról láttam. Akkor még hozzám is csak a híre jutott el, hogy ez a valaki valami vad, dühöngő ateista. És persze akkor még elvileg katolikus voltam. Aztán emlékszem, az első benyomásom az a csalódás volt, hogy milyen barátságos ez az ember...